udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 28 találat lapozás: 1-28

Névmutató: David, Cristian

2007. április 5.

A kormányátalakítás legfontosabb tétje a továbbiakban az államtitkári tisztségek elosztása, a Demokrata Párt ellenzékbe vonulásával számos ilyen poszt betöltetlenül marad. Az államtitkári tisztségek elosztásáról a liberálisok és az RMDSZ elkezdik a tárgyalásokat. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője jelezte, az RMDSZ azt szeretné, hogy megtartsa államtitkárait azokban a minisztériumokban, ahol már léteznek ilyenek. A tárgyalásokon azt szorgalmazzák, hogy valamennyi tárcánál legyen legalább egy RMDSZ-es államtitkár. Az új kormány hét minisztere nem teljesíti a feddhetetlenségi kritériumokat, amelyeket a jelenlegi kormánypártok és a Koalíció egy Tiszta Parlamentért civil szervezetek szövetsége közösen állapított meg 2004-ben, olvasható a Koalíció egy Tiszta Kormányzásért (CGC) kiadott közleményében. Szerintük az új kabinet tagjai közül erkölcsi szempontból alkalmatlan tisztségére Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Nagy Zsolt informatikai és távközlési, Ludovic Orban szállításügyi, Decebal-Traian Remes mezőgazdasági, Paul Pacuraru munkaügyi, Cristian David belügy- és Teodor Melescanu külügyminiszter. A külügyminiszter személyével kapcsolatban azt kifogásolják a civilek, hogy a kommunista rendszerben is a külügyi tárcánál dolgozott, továbbá 2002 és 2004 között igazgatótanácsi tag volt a Dinu Patriciu tulajdonában levő Rompetrol vállalatnál. Patriciut több gazdasági bűncselekmény elkövetésével vádolják. Ugyancsak Patriciu-közeli cégek igazgatásában való részvétel miatt tartják alkalmatlannak tisztségére Ludovic Orban szállításügyi minisztert. Cristian David belügyminiszterrel szemben a CGC kifogása az, hogy 2004-ben 107 millió régi lejt adományozott a Nemzeti Liberális Pártnak, holott vagyonnyilatkozata szerint összjövedelme 83 millió régi lej volt abban az évben. Hasonló kifogásokat emeltek Markó Béla ellen is. Markó szerzői jogdíjként több mint egymilliárd régi lejt vett fel előre egy, a könyvpiacon ismeretlennek számító csíkszeredai kiadótól. A CGC emlékeztet: Nagy Zsolt ellen hazaárulás és kémkedés gyanújával indítottak vizsgálatot. Kétes gazdasági ügyletek kötődnek Paul Pacuraru munkaügyi miniszter nevéhez is. A CGC közleménye óriási felháborodást váltott ki a liberálisok és az RMDSZ köreiben. Markó Béla miniszterelnök-helyettes ízléstelennek nevezte a szervezet közleményét. Anca Boagiu leköszönő integrációs miniszter arra célzott, hogy Borbély László a székelyföldi megyéket részesíti majd előnyben a fejlesztési projektek finanszírozása során. /F. B. : Rajtra készen áll a PNL–RMDSZ kormány. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 5./

2007. április 11.

Április 11-én tartja első ülését a második Tariceanu-kormány. A Nemzeti Liberális Pártból és az RMDSZ-ből újraalakult kabinetnek április 3-án szavazott bizalmat a parlament, a miniszterek pedig április 5-én esküdtek fel a Cotroceni-palotában. Adrian Cioroianu külügyminiszter az államfő és a kormányfő közötti „ütköző” szerepét kívánja felvállalni. Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter fő gondja a tárca új struktúrájának kidolgozása. Tudor Chiuariu igazságügyi tárcavezető leszögezte, nem kíván például elődje, Monica Macovei nyomdokain haladni, vagyis egy ellene a parlamentben elfogadott egyszerű indítvány esetén nyomban leköszönne tisztségéből. Cristian David belügyminiszter a decentralizációra, a közigazgatási rendszer korszerűsítésére törekszik. Védelmi miniszterként Teodor Melescanu első útja Irakba vezetett, ahol a román katonai egységet kereste fel. Egyetért Calin Popescu-Tariceanu kormányfővel a román haderő visszahívásában, de csak a partnerekkel való egyeztetés után. Ludovic Orban szállítási miniszteri fontos teendőjeként nevezte meg az európai fejlesztési pénzalapokhoz való hozzájutás megkönnyítését, az autópályák építésének felgyorsítását, a vasúti közlekedés és a dunai hajózás fejlesztését. Cristian Adomnitei oktatási tárcavezető a minisztérium politikamentessé tételét ígérte. Szeptembertől 3-5 százalékkal nőnek a nyugdíjak – biztosított Paul Pacuraru munkaügyi miniszter. Ovidiu Silaghi az általa irányított területeken, a kis- és középvállalatok, az idegenforgalom, a kereskedelem és a szabadfoglalkozások esetében ígér előrelépést. Decebal Traian Remes mezőgazdasági miniszter gyökeresen átalakítaná a tárcát. Eugen Nicolaescu az eddigi vonalat viszi tovább az egészségügyi tárcánál, de nagyobb hangsúlyt helyez a decentralizációra,. A művelődési tárcavezetői tisztségben szintén megmaradó Adrian Iorgulescu is eddigi elképzeléseinek kiteljesítésén dolgozna. Mihai Voicu, a kormány és a parlament közötti kapcsolattartással megbízott miniszter azt kívánja, hogy: ez a kapcsolat minél olajozottabb legyen. /Bogdán Tibor: II. Tariceanu kabinet: van aki újít, van aki nem. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./

2007. május 11.

Lecserélték a Belügyminisztérium titkosszolgálatának éléről Virgil Ardeleant, aki már a terrorizmussal vádolt Omar Hayssam tavaly nyáron végrehajtott megszökése után benyújtotta lemondását. Május 10-én Cristian David belügyminiszter Ardelean helyére kinevezte Petre Albut, aki eddig az Országos Drogellenes Ügynökségnél dolgozott. /B. T. : /Lecserélt titkosszolgálati vezető. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

2007. május 14.

Egy országos lehallgatási ügynökségre lenne szükség, amely tisztázná a telefonlehallgatással kapcsolatos kérdéseket, és elejét venné annak, hogy az emberi jogok sérüljenek, jelentette ki Cristian David belügyminiszter. A miniszter közölte: jogszabályt kezdeményezett ebben az értelemben, és reméli, hogy javaslata megfelelő támogatásra talál, mert a lehallgatással kapcsolatos mostani szabályozások hiányosak. /Országos Lehallgatási Ügynökség? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

2007. május 14.

A kormány céljai között nem szerepel Románia közigazgatási beosztásának reformja, ugyanakkor nem zárható ki teljesen a székelyföldi alrégió létrehozása – jelentette ki Cristian David belügyminiszter. David közölte, a 2007–2013-as időszakra Románia a jelenlegi régiók finanszírozásáról állapodott meg az Európai Bizottsággal. Az önálló székely régiót azt az általános decentralizációs folyamat részeként lehetne megvalósítani. /Balogh Levente: Székely alrégió? = Krónika (Kolozsvár), máj. 14./

2007. július 31.

Nem tilthatják ki az országból Eva Maria Barki nemzetközi jogászt – áll abban a válaszlevélben, amelyet Cristian David belügyminiszter írt Petre Strachinaru demokrata képviselő erre vonatkozó kérésére. A Bécsben élő nemzetközi jogász tavasszal Sepsiszentgyörgyön tartott, autonómiáról szóló előadása kapcsán fordult a szaktárcához Strachinaru, úgy értékelte, Barki erőszakra buzdította hallgatóságát, és veszélyeztette az ország egységét, területi integritását. A minisztérium értelmezése szerint azonban nincsenek erre utaló bizonyítékok. A demokrata képviselő elégedetlen a miniszter válaszával, és fenntartja korábbi állításait. /Farkas Réka: Nem tiltják ki Barkit. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 31./

2007. augusztus 22.

Barbár módon jártak el az útügyi hatóságok, fejtette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke bukaresti sajtótájékoztatóján. Óriási baklövésnek tartja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) minisztereinek hozzáállását, akik azt hitték, hogy kedvére kell tenni a román közvélemény nacionalista részének. Közölte: már az elhelyezés előtt beszélt Ludovic Orban közlekedési és Cristian David belügyminiszterrel, megmagyarázta, hogy miről van szó, arra kérte őket, ne avatkozzanak bele. Markó szerint nevetséges, hogyan keresték az ürügyet a tábla eltávolítására. Jelezte: az RMDSZ nem hőköl vissza, és Székelyföld más bejáratánál is kitesznek majd hasonló jelzéseket, ugyanis a régiónak szimbólumokkal is minél nagyobb súlyt kell adni. Felhívta a figyelmet arra a „nagy” ellentmondásra, hogy Romániában már léteznek olyan vidékek – a Barcaság, az Avas vidéke vagy Hátszeg –, ahol megjelölik a hagyományos tájegységeket. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke bejelentette, hogy hatósági engedélyt kértek a Székelyföld-tábla visszahelyezésére. /B. T. : Markó: Barbár módon jártak el az útügyi hatóságok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

2007. augusztus 23.

Mintegy 200 roma és 150 magyar volt részese annak az összetűzésnek, amely augusztus 21-ről 22-re virradóra robbant ki a Brassó megyei Apáca községben, miután egy csapat roma nemzetiségű személyt lucerna-lopáson értek. A rendőrség szerint egyikük megütötte a közösségi rendőrt, aki megpróbált közbelépni a konfliktusban. Ekkor a magyar lakók botokkal, vasvillákkal és kövekkel felfegyverkezve kivonultak az utcára. Az összecsapás során, amíg a rendőr- és csendőrcsapatok kiértek, három személy könnyen megsérült, és négy ház ablakait betörték. A Brassó megyei hatóságok közös ülésen eldöntötték: 25 fős faluőrséget állítanak fel a községben, amelyben magyarok, roma személyek és rendőrök egyaránt helyet kapnak. Florin Cioba, a romák önjelölt királya nyugalomra intette az apácai romákat, és arról biztosította őket, hogy a verekedés kirobbantásáért felelős személyek a törvény előtt fognak felelni. /Önbíráskodás Apácán? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./ Az Apáca határában járőröző csősz öt roma nemzetiségű férfit állított meg, akik egy fűvel megrakott szekérrel a romák által lakott része felé tartottak. A szekéren ülők egyike egy bottal megütötte az egyik csőszt. A vérző fejű férfi elpanaszolta a helybelieknek, hogy mi történt, és arra buzdította őket, hogy ezt nem hagyhatják annyiban. Percek alatt kaszákkal, vasvillákkal, fejszékkel és botokkal felfegyverkezve elindultak a „romanegyed” felé. Hasonlóképpen szerszámokkal és kövekkel felfegyverkezve várták a magyarokat a romák. „Ezt már nem lehetett tovább tűrni! Elegünk volt a cigányokból, hogy folyton lopnak, és senki sem fogja el őket. Ha más nem tett semmit, teszünk majd mi” – mondja indulatosan egy férfi az összecsapás után. „Fel akarták gyújtani a házainkat! Jöttek benzines üvegekkel, kaszával, villával, és ütöttek! Mi persze védtük otthonunkat, dobáltuk őket kövekkel, sikerült is többeknek betörni a fejét” – emlékezett vissza az egyik roma. Borzos Aurel a verekedés kirobbantója, aki először ütött, nem ismeretlen a rendőröknek, ellene folyt már bűnvádi eljárás. „Nem kell feltétlenül etnikai színezetet adni a dolognak, egy bűncselekmény gyanúja miatt a tulajdonosok önkényesen védték meg a tulajdonukat” – mondta Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának helyettes államtitkára. Jelezte: létrejött az orvosláshoz a tulajdonosok és a romák közös bizottsága. /Mihály László: Romaellenes magyar parasztfelkelés Apácán. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./ Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök felkérte Cristian David belügyminisztert, hogy hozzon “drasztikus intézkedéseket” az Apácán történt konfliktus ügyében. “Megengedhetetlen, hogy Romániában egyesek dolgozzanak, mások lopjanak és a rendfenntartó erők csak akkor lépjenek közbe, amikor már kirobbant a konfliktus, és nem dolgoznak annak megelőzésén” – mondta Tariceanu. Apáca községnek 3200 lakosa van, közülük fele roma nemzetiségű. /A kormányfő közbeszól. = Nyugati Jelen (Arad), 2007. aug. 23./

2007. október 1.

Átadja az 1989 előtti rendőrség, a Milícia dossziéit a belügyi és közigazgatási tárca a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az átadás több szakaszban történik, első lépésként mintegy 3500 folyóméternyi dosszié kerül át a CNSAS-hoz. Cristian David belügyminiszter kijelentette: a tárca már eljuttatta a központi archívumban őrzött dokumentumok listáját, amelyen főképp a volt alkalmazottak egyéni dossziéi, jelentések, elemzések szerepelnek. A CNSAS tagjait elsősorban a volt titkosszolgálat egykori levéltáraiban őrzött iratok, a börtönökben működő operatív szolgálatokra és a határőrök tevékenységére vonatkozó dokumentumok, valamint a rendőrségi besúgódossziék érdeklik. Constantin Ticu Dumitrescu, a CNSAS vezetőségi tagja szerint a vidéki rendőrségi levéltárakban őrzött dokumentumok együttesen tízszer nagyobb archívumot tesznek ki, mint a jelenleg átadandó központi. /Nagy B. István: Napvilágra kerülnek a Milícia dossziéi. = Krónika (Kolozsvár), okt. 1./

2007. október 18.

A Kovászna megyei rendőrség beleegyezését adta a Székelyföld határát jelző tábla újbóli kihelyezéséhez. Laurentiu Todoran, a Kovászna megyei rendőrség parancsnoka elmondta, hogy a háromszéki önkormányzat kérését kizárólag közlekedésbiztonsági kritériumok alapján bírálták el. Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint már csak az Országos Útügytől kell a szükséges engedélyt beszerezniük. /Kovács Zsolt: Előrelépés táblaügyben. = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./ A Nagy-Románia Párt Kovászna megyei szervezetének vezetősége Cristian David belügyminiszter lemondását kéri, miután a megyei rendőr-felügyelőség közlekedési osztálya kibocsátotta az engedélyt a Székelyföld tábla újrafelállítására Kovászna megye Brassó megye felőli határában. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 18./

2008. január 8.

A prefektustól és a belügyminisztertől is kérték Albert Álmos sepsiszentgyörgyi polgármester megbüntetését azért, mert nem viselt háromszínű román nemzeti sálat Románia nemzeti ünnepén. Petre Strachinaru liberális demokrata képviselő Cristian David tárcavezetőtől, a megyei Mi, Románok Egyesület pedig György Ervin prefektustól várja Albert Álmos megrovását a december 1-jén számára kötelező piros-sárga-kék sál nélkül való megjelenéséért. Albert Álmos nem kívánta kommentálni a helyzetet, csak azt jelentette ki, hogy számított ehhez hasonló tiltakozó akciókra. /Büntetnének a díszsál hiányáért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8./

2008. február 18.

Marius Opreát, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnökét több csíkszeredai polgár azzal kereste meg, hogy Radu Moldovan, a Hargita megyei rendőrség parancsnoka megfenyegette őket. Moldovan a kommunizmus éveiben az akkori milícia kapitánya volt, ebben a minőségében pedig rendszeresen verte az akkori rendőrségre behívott személyeket. „A hozzám forduló négy-öt személy a kommunizmus éveiben megpróbált Magyarországra szökni, ám a határnál elfogták, és hazatoloncolták őket. Ez a kapitány, a jogi iroda vezetője hetente hívatta be őket az őrsre, és verette valamennyiüket. Rajtuk kívül további mintegy 50 olyan személlyel bánt hasonlóképpen, akik nem értettek egyet a rendszerrel. A névsor a Szekuritátétól érkezett” – ecsetelte Marius Oprea. A történész szerint több személyt hordágyon hoztak ki a rendőrség épületéből, s szállítottak kórházba, ám Moldovant mindez nem akadályozta meg abban, hogy következő héten ismét berendelje őket a milíciára „kihallgatásra”. Oprea a testület két tagját Csíkszeredába küldte, hogy megvizsgálják az elhangzottak valóságalapját, akik visszatérve arról tájékoztatták Opreát, hogy az áldozatokat az érintett rendőr megfenyegette: „ha feleslegesen beszélnek, jobban megveri valamennyiüket, mint a rendszerváltás előtt, mivel most a megyei rendőrség vezetője”. Oprea Cristian David belügyminisztert arra szólította fel, hívja vissza tisztségéből Radu Moldovant. „Nem tudom, hogy ez az ember börtönbe kerül-e. De elmondhatom, 99 százalék az esély arra, hogy elveszítse tisztségét. A visszamaradó egy százalék azért van, mert előfordulhat, kapcsolatai révén meg tudja tartani a székét” – szögezte le Oprea. Radu Moldovan főfelügyelő tagadja az ellene felhozott vádakat, és azzal fenyegette Opreát, hogy pert indít ellene az alaptalan vádaskodás miatt. Moldovan beismerte, 1989 előtt tisztként dolgozott a rendőrségen. „Opreának alá kell támasztania kijelentéseit. Nem értem, hogy tud ilyen nyilatkozatokat tenni kivizsgálás, megfelelő utánanézés nélkül. Én is állíthatom azt Marius Opreáról, hogy a Szekuritáté besúgója volt” – szögezte le Radu Moldovan. /Ütlegeléssel vádolt rendőrparancsnok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

2008. február 28.

Az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás ügyében interpellál Petre Strachinaru demokrata képviselő. Cristian David belügyminisztertől kéri, vizsgálják ki újra Mihai Viteazul főtéri szobra robbantásának körülményeit. A robbanás során életét vesztette a 12 éves Vaszi Jánoska. Strachinaru szerint hozzáférhetővé váltak a Szekuritáté iratcsomói, nyomára lehetne bukkanni a tettesnek vagy tetteseknek.,,Az RMDSZ-es képviselők és a magyarok ma is azt állítják, a Szekuritáté provokációja volt a robbantás, szerintem azonban magyar szélsőségesek tették oda a bombát. Itt az ideje, hogy megtudjuk az igazat, s bárki volt a tettes, meg kell büntetni. Ennyivel tartozunk az elhunyt kisfiúnak is" – nyilatkozta a képviselő. Eddig nem tudták kideríteni, mi történt 1984. június 5-én. 1999-ben, 15 évvel a robbanás után elévültnek nyilvánította a brassói ügyészség az esetet. A szülők is kérték dossziéikat az átvilágítóktól, de eddig nem kaptak választ. /Farkas Réka: Ki robbantott? (Magyar tettest keres Strachinaru). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 28./

2008. március 18.

Újabb fejleményekkel folytatódott a március 15-én Kolozsváron megvert magyar fiatalember ügye. A törvényszéki orvosi vizsgálat a bántalmazott tinédzser testén és koponyáján hét–nyolc nap alatt gyógyuló sebeket állapított meg, a rendőrségen pedig ismét kihallgatták a tizenhét éves fiút. Közben Ionut Tene, a Sarmizegetusa Kulturális Egyesület vezetője kijelentette: az általa irányított hazafias mozgalomnak semmi köze nincs Lészai Lehel megveréséhez. Másrészt az Új Jobboldal elnevezésű szélsőségesen nacionalista szervezettel szimpatizáló Tene azt kérte a csendőrségtől, büntessék meg a „Nagy-Magyarország címerével ellátott zászlóval kezében városunk utcáin sétáló fiatalokat”. Máté András képviselő elvállalta annak a két magyar fiatal ügyének a jogi képviseletét, akiket „obszén megnyilvánulással” vádoltak és büntettek meg. A kolozsvári polgármesteri hivatal közleménye szerint a polgármesternek nem állt módjában visszautasítani az Új Jobboldalnak a Széchenyi téri tüntetés megszervezésére vonatkozó kérését. Alaptalannak ítélték az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének a Széchenyi téri tüntetés engedélyezésével kapcsolatos vádjait. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete sajtóközleményében László Attila megyei elnök ugyanis leszögezte: a kolozsvári magyarok ünnepsége mindig békés keretek között zajlott, ami nem mondható el a Széchenyi téri megmozdulásról, melyet a romániai magyar közösség ellen szervezték, s erőszakra és intoleranciára bujtogatott. „Az ilyen megmozdulások, akárcsak ezek engedélyezése, nem felelnek meg 2008 Romániája egészséges interkulturális szellemének. Reméljük, hogy az ehhez hasonló magyarellenes – és egyben románellenes – megmozdulásoknak nem lesz helye városunkban sem a választási kampányban, sem máskor” – fogalmazott a közlemény. A Széchenyi téren a rendőrség két magyar fiatalt előállított, mivel „obszcén megnyilvánulásaik voltak a tüntetőkkel szemben”. Mindkettőjüket fejenként 200 lejre bírságolták. A magyar fiatalok azt állítják, a tüntetők provokálták őket, a rendőrök viszont erről nem akartak tudomást venni. Emil Boc kolozsvári polgármestert bírálta Markó Béla, az RMDSZ elnöke is, mivel az elöljáró március 15-re magyarellenes tüntetést engedélyezett. Rámutatott: fontos, hogy a rendőrség azonnal lépett, és azonosította a tetteseket. Nem térhetnek viszont afölött napirendre, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal és maga Emil Boc polgármester engedélyezte a román ellentüntetést. Emil Boc szerint éppen március 15-én elszabadulnak az indulatok, ha nem engedélyezi a román szervezet tüntetését. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kijelentette: az Európai Bizottság és az Európai Parlament illetékeseinek is felhívja a figyelmét a kolozsvári incidensre. Antal Árpád és Tamás Sándor képviselők bejelentették, hogy parlamenti felszólalásaikban kérni fogják Cristian David belügyminisztertől az Új Jobboldal betiltását. Antal szerint ez a szervezet a két világháború közötti vasgárdista mozgalom szellemiségét képviseli. „Erdélyi magyarságunk mélységes megdöbbenéssel szerzett tudomást a kolozsvári Széchenyi-téren megtartott fasisztoid jellegű magyarellenes tüntetésről, valamint a nemzeti ünnepünk, március 15-e 160. évfordulójával kapcsolatos, országszerte tapasztalható, többi román ultranacionalista megnyilatkozásról” – szögezte le sajtóközleményében Tőkés László EP-képviselő. Szerinte a polgári hatóságok hallgatólagos cinkossága, másfelől a rendfenntartó hatóságok passzivitása jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a demonstráción meghirdetett önbíráskodás szelleme egy ártatlan magyar diák megveretésébe torkolljon. Tőkés László közölte, Traian Basescu államelnökhöz és az Európai Parlamenthez fordul jogorvoslásért. /Politikusaink kérik a szélsőséges szervezetek betiltását. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

2008. május 13.

Az olasz hatóságok feladata lett volna, hogy kemény fellépéssel megakadályozzák a városok szélén felállított roma sátortáborok létrehozását, mivel ezek a bűnözés melegágyává váltak – jelentette ki az olaszországi románok által elkövetett bűncselekmények ügyében összehívott munkaülést követően Calin Popescu-Tariceanu kormányfő. A miniszterelnök rámutatott: megengedhetetlen, hogy azok a román állampolgárok, akik becsületes módon élnek és dolgoznak az olasz félszigeten, a bűnözők miatt hátrányos helyzetbe kerüljenek. A miniszterelnök felszólította Cristian David belügyi és közigazgatási tárcavezetőt, hogy még a hét folyamán utazzon Rómába, és tárgyaljon az olasz hatóságokkal a román állampolgárok helyzetének tisztázása és rendezése végett. /Nagy B. István: Rómát okolja Bukarest. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./

2008. július 30.

Az árvízkárosult családokból származó személyek egyenként 300 lejt, az elhunytak családjai pedig 5000 lejt kapnak. Az árvízben négy ember meghalt, 99 ház tönkrement, s további 122 lakást az összeomlás fenyeget. Megrongálódott több mint 2000 ház. Összesen 145 helységben voltak árvízkárok. 8 300 kút vize ihatatlan, 1408 híd és palló tönkre ment. Hargita megyében, a Kis-Homoród völgyében az esőzés okozott károkat. /Hat megyében pusztított az árvíz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./ Folytatódtak a kitelepítések az árvíz sújtotta moldvai vidékeken, 15 ezer fölé emelkedett a természeti katasztrófa miatt otthonukból távozni kényszerülők száma. Bákó megyében a Szeret vízszintje rekordmagasságot ért el, ennyire még sohasem emelkedett a folyó szintje. A Szeret több települést teljes egészében elöntött. Eddig öten haltak meg az áradásokban, 148 lakóépület megsemmisült, 123 bármikor összedőlhet, és összesen kétezer lakóházat rongáltak meg a megáradt folyók. A román hatóságok részben Ukrajnát teszik felelőssé az áradások okozta károkért. Cristian David belügyminiszter közleménye szerint rosszul működött az információcsere a két ország hatóságai között. /Balogh Levente: Újabb kitelepítések Moldvában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./

2008. augusztus 13.

Az Erdélyi Magyar Ifjak és a magyarországi Egyesült Magyar Ifjúság által szervezett gyergyószentmiklósi EMI-táborban elhangzottak miatt kér vizsgálatot Cristian David román belügyminisztertől a Konzervatív Párt. A parlamentben kis létszámú frakcióval rendelkező ellenzéki politikai erő azt követeli a tárcavezetőtől, hogy jövőre tiltsa be azt a rendezvényt, amelyen Erdély függetlenségét követelték. Korábban szélsőjobboldali román civil szervezetek a belföldi hírszerző szolgálattól kérték, hogy tájékoztassa a legfőbb ügyészséget a ,,félkatonai kiképzőtábornak" nevezett EMI-rendezvényről. /Vizsgálatot kérnek az EMI-tábor ellen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 13./

2008. augusztus 14.

A Konzervatív Párt (PC) vizsgálatot kért Cristian David belügyminisztertől az EMI által szervezett múlt heti, gyergyószentmiklósi nemzeti táborban állítólag elhangzottak miatt, miszerint ott Erdély függetlenségét kérték. Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke szerint a PC a tábor népszerűségét akarja felhasználni a közelgő választási kampányban. Korábban szélsőjobboldali román civil szervezetek a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ kérték, tájékoztassa a legfőbb ügyészséget az általuk „félkatonai kiképzőtábornak” nevezett EMI-rendezvényről. /B. S. : Konzervatívok az EMI ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./

2008. október 16.

Korrupcióval vádolja Gyergyószentmiklós rendőrkapitányát Victor Ungureanu felügyelő, aki szerint felettese évek óta kisebb-nagyobb összegeket kér helyi lakosoktól és kereskedőktől, de adósságát sohasem téríti meg. A városi kapitányság csalásellenes főosztályának vezetője Garda Dezső RMDSZ-es képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót. Garda Dezső hozzátette: nemrég parlamenti interpellációt terjesztett be a témában Cristian David belügyminiszterhez, választ azonban még nem kapott. /Gyergyószentmiklós. Korrupcióval vádolt rendőrkapitány. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

2009. január 12.

Elégedetlenséget váltott ki a Szociáldemokrata Pártban (PSD), hogy Gabriel Oprea belügyminiszter Mircea Geoana PSD-elnök megkérdezése nélkül nevezett ki több államtitkárt és osztályvezetőt. Főleg a Vulpea (róka) néven is ismert Virgil Ardelean kinevezése a belügyi hírszerző szolgálat, a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) élére keltett méltatlankodást. Virgil Ardelean egykori kolozsvári rendőrtiszt 1998 júliusától 2007 májusáig már ellátta ezt a tisztséget. Az egykori 0215-es, hírhedt belügyminisztériumi egység vezetője több, titkosszolgálatokkal kapcsolatos botránynak is főhőse volt korábban. A terrorizmussal vádolt szíriai–román kettős állampolgárságú üzletember, Omar Hayssam eltűnése után kirobbant botrány miatt Ardelean két és fél évvel ezelőtt, 2006 júliusában lemondott posztjáról, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójával, Radu Timoftéval és a Külügyi Hírszerző szolgálat (SIE) vezetőjével, Gheorghe Fulgával együtt. A másik két hírszerzési vezetőtől eltérően azonban Calin Popescu-Tariceanu akkori kormányfő nem fogadta el a „Róka” lemondását. Tariceanu majdnem egy évvel később, 2007 májusában fogadta el Ardelean lemondását, amikor a belügyi tárca élén már a liberális Cristian David állt. David azt a Petre Albut nevezte ki Ardelean helyére, akit a Szervezett Bűnözés Ellenes Osztály éléről menesztettek korábban, miután botrány tört ki negyven kilogramm heroinnak az intézmény raktáraiból való eltűnése miatt. Virgil Ardelean a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) élére történt 1998-as kinevezése előtt is fontos tisztségeket töltött be: a bukaresti rendőrség parancsnoka volt, azt megelőzően pedig a kolozsvári rendőrség parancsnokhelyettese. Több, titkosszolgálatokkal kapcsolatos botránynak is főhőse volt; ezek közül talán legismertebb az a politikai rendőrségi ügy, amelyet 2003-ban leplezett le a sajtó. A Ziua központi napilap akkor bizonyítékként mutatta be azt a dokumentumot, melyben a belügyi hírszerzés kérte az akkori Korrupcióellenes Ügyészségtől: engedélyezze a Mediafax és az AM Press hírügynökség telefonjainak lehallgatását. Az átiratot Ardelean írta alá; a 2003 októberében keltezett dokumentumban a „Róka” azzal indokolta a kérést, hogy ezáltal kellene bizonyítaniuk, milyen úton szivárognak ki a romániai sajtóba az Országos Rendőr-főkapitányság által vizsgált ügyek részletei. A Korrupcióellenes Ügyészség sietett leszögezni: a lehallgatás nem történt meg, mert a kérést nem hagyta jóvá. /Salamon Márton László: A „Róka” visszatér. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./


lapozás: 1-28




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék